Hogyan tudnám olyan pontosan kifejezni magam, megfogalmazni a vágyaimat, érzéseimet, nehézségeimet, hogy azt a hozzám közelállók pontosan értsék, és így átérezhessem a megértettség érzését?
Hogyan mondhatom ki, fogalmazhatom meg olyan puhasággal saját szükségleteimet a gyerekeimnek, a férjemnek, hogy mindannyian érezhessük, hogy ez nem elutasítás, csak időkérés?
Hogyan értékelhetem önmagamat és a családtagjaimat indulatok, fokozódó feszültség nélkül, a REALITÁS talaján állva?
Honnan fakad önmagam alul értékelése, ami a családommal szembeni türelmetlenségem okozója?
Ezekkel a kérdésekkel jöttem el a nénimtől. Ezekre a kérdésekre kell meglelnem a válaszokat, és sok belső munka után talán kezelni is megtanulom magam, a családom, az életem.
Itt ülök a kanapén, Adél a karomban békésen evez át a szopizásból az álmok mezejére, én meg azon gondolkozom: Vannak-e álmaim? Szoktam-e álmodozni? Talán igen. Lehet, hogy az, hogy miről álmodunk, megmondja kik vagyunk? Rólam mit mondanak az álmaim? Nem tudom. Nem emlékszem rájuk.
De ki is vagyok én?
Anya. Kamaszt nevelek. Kettőt. Mosipelusról csevegőzöm. Van egy kicsi mosipopóm!
Feleség. Egy sárkány. Szó szerint FELEség, a férjem nélkül sem testileg, sem lelkileg nem tudnék élni.
Gyógypedagógus. Ez az életem. De meddig? Lehet, itt az ideje váltanom? Lehet, hogy Adél fordulatot hoz majd? De merre fordít? Kovászolok, horgolok, varrok, kertet tervezek?
Utazó. Egy ideig nem hiszem. Most újra a sekély tengerperi strandokon a sor. Pedig a MI időnk, a MI élményünk, a MI titkunk nagyon fontos nekem.
A szüleim gyereke, az öcsém nővére. Lehet, hogy bezárkózom, lehet, hogy nem adok eleget.
Perfekcionalista? Nem tudom.
Baj van a realitásérzékemmel? Talán igen.
Rugalmatlan vagyok? Lehet, de ezt még emésztenem kell.
A rosszul sikerült dolgok lehúznak a mélybe? Igen.
Azt hiszem, nálam a pohár félig üres. Talán szeretnék mindenben megfelelni, ezért sehol sem vagyok elég jó. Sokat gondolkozom, töprengek, de talán keveset teszek. Sokszor szorongok, talán ritkán nevetek. Félek az ismeretlentől, de változtatni szeretnék.
Szeretek látni, hallgatni, szeretek sütni, főzni, varrni, horgolni, a vízen lebegni.
Minden esetleges. Talán végletekben látom a világot. Innen is, onnan is nézhetem a dolgokat. És látom is a dolgokat. De van pár biztos pont. Szeretem a férjem. Szeretem a családom.
Tenni fogok értük! Tenni fogok magamért! Persze, elindultam már egy úton, de most erősebb sebességre kapcsolok. Sokszor érzem úgy, hogy hegymenet az életem. Hát akkor javítok a kondimon, hogy bírjam erővel, és felérjek a csúcsra. Érzem, hogy túl nehéz a hátizsákom, majd kiszórom belőle a hátra húzó terheket, és optimalizálom az erőforrásaim felhasználását.
Ezennel ma hivatalosan is nekivágok belső ösvényeimnek! Egy új Élet, egy új tavasz, az új elhatározás közelebb visz a célhoz. Remélem, ha odaérek, felismerem, és meglelem a megnyugvást!
